A falak mögé zárt Nyugat-Berlin, a korabeli vicc szerint: sziget a vörös tengeren. De hol van már mindez!

1989. november 9., a nagy nyitást követő örömünnep után azonnal tűnni kezdett a falak, kerítések, drótakadályok addig elpusztíthatatlannak látszó, roppant rendszere, majd helyén hamarosan soha nem látott méretű építkezés indult meg. Nem csoda, hogy a manapság Berlinbe érkező utas - az egykori határ nyomait keresve - kissé tétován járkál a roppant daruerdő tövében.

1. A korábbi frontváros óriási foghíjait építik itt be. Az óriásgépek nyomában emelkedő beton-, üveg- és acélpalotákról némileg sejthető ugyan, merre húzódhatott a dupla fal mögé zárt, több száz méter széles, rettegett "halálsáv", de maga a döbbenetes erődítményrendszer lassan teljesen eltűnik. Semmivé válik az a monstrum, amiről annak idején még az űrhajósok is így tudósítottak: "A kínai Nagy Fal mellett ez az egyetlen olyan emberi építmény, amit még az űrből is látni lehet." Csak ha nagyon alaposan járjuk be az egykori határvidéket, bukkanunk rá néhány töredékre, amit meghagyott a városépítés szeszélye vagy a múltat megőrízni kívánó akarat.

2. A világ leghosszabb művészeti galériája - így is nevezték a két Berlint elválasztó falat. Amit az NDK felől őrtornyokkal, automata gépfegyverrel, kutyákkal vigyáztak, annak őrizetlen nyugati oldalára bárki rápingálhatta a maga művét: némelykor igazi művészi alkotást vagy éppen primitív gúnyrajzot - olykor válogatott szidalmak kíséretében. Ennek emlékét őrzi az "East Side Gallerynek" nevezett 1300 méteres szakasz, amire a régi Berlin-járók még fenyegetően szürke korából emlékezhetnek. A falra néző egyik öreg házból még szállót is csináltak: A "Hotel East Side" homlokzatáról Honecker és Brezsnyev jól ismert csókolózós képe köszönt le ránk. A folyó mellett húzódó, egykor szürke betoncsíkot pedig, amely ma a fal leghoszszabb megőrzött szakasza, a kilencvenes évek elején hivatásos művészek festették színesre.

Nyugat-Berlint annak idején 166 km-nyi szigorúan őrzött sáv vette körül, ebből 107 km hosszú szakaszt "védtek" fallal is. Ami mindebből - szinte véletlenül - megmaradt, azt ma már nem a "disszidensektől", hanem a fékezhetetlen gyűjtőszenvedélytől kell óvni. Ennek legelőször a leghíresebb graffitik, neves művészek alkotásai estek áldozatul. A falbontásban jelentős érdemük volt a berlini népnyelvben "falharkályoknak" nevezett gyűjtőknek. Ezek a "fura madarak" a vésővel, kalapáccsal felfegyverkezve, hosszú hetekig szorgosan kopogtatták a tarkabarkára pingált betont, és jókora darabokat vittek magukkal a jelesebb festményekből. Sokáig pompás üzlet volt ez; a különleges szuvenírt lelkesen vásárolták a turisták, akiknek már csak a szürke fal látványa maradt.

3. Potsdamer Platz Századunk húszas, harmincas éveiben Németország legforgalmasabb pontja volt ez. A háborúban a tér pusztasággá változott. Miután 1961. után a berlini fal kettévágta, senkiföldje lett; alig tíz éve még vadnyulak szaladgáltak az őrtornyok között. De a környék most újra megtelik élettel. Hatalmas bevásárló- és szórakoztatóközpont nyílt itt, a kontinens legnagyobb mozijával, ahová  átköltözött a berlini filmfesztivál is. A csillogó felhőkarcolók alatt pár méternyi rút betonfal mégis dacol az idővel. A néhány négyszögölnyi terület, amin áll, egy magánszemélyé. Az illető még a fordulat évében vásárolta meg a "telket", és egyelőre nem hajlandó átadni tulajdonát a városnak. A háborúban súlyosan sérült Reichstag, amely éppen a határon, a nyugati övezet szélén állt, a közelmúltban ugyancsak újjáépült. Hatalmas üvegbúrával fedték be, és ez év őszétől ezalatt tanácskozik újra a német országgyűlés. A honatyák közül a legtöbben már a városban laknak. Igaz, többen vonakodva hagyták el otthonukat és hivatalukat, hogy a nyugodt hangulatú Bonnból az NSZK új fővárosába, a most még meglehetősen zűrzavaros Berlinbe költözzenek. Mindenesetre ma legfeljebb munkagödrök állják az autósok útját Kelet és Nyugat között, nem pedig Európa legszigorúbban őrzött határa.

4. Minden utat egybe nyitottak, és fokozatosan visszaépül a régi városzszerkezet. A fal annak idején 192 utcát metszett el. A híres Friedrichstrasse egyik szakasza például Nyugatra, a másik Keletre került. Sok utcát hosszában vágtak ketté annak idején: egyszerűen az úttest közepén húzták ki a drótkerítést, majd azt követően "végső megoldásként" a falat. Terv született, hogy mementóként legalább egy vonallal jelöljék meg az egykori határ helyét. Ha elkészül, vörös színű, dupla kősor halad majd át a városon, összesen 20 kilométer hosszban. A Bernauer Strassenál hivatalos emlékhelyet avattak: ez a 70 m-nyi "skanzen" eredetiben mutatja be az NDK által "antifasiszta védőfalnak" nevezett brutális építményt. Néhol, ahová a nagyberuházók még nem jutottak el, ugyancsak látható valami, de talán már nem sokáig. Egy megmaradt falszakasz például egy temetőn, egy másik egy ház eldugott hátsóudvarán halad keresztül.

5. Falmúzeum, mert Berlinben ilyen is van, a Checkpoint Charlie nevű egykori autósátkelőhely mellett áll, a hajdani amerikai szektor peremén. A különös kollekciót nem sokkal a határ lezárása után kezdték gyűjteni. A magánmúzeum az idők folyamán rendkívül gazdag anyagot halmozott fel, hiszen Európa e neuralgikus pontján, a berlini határon szinte minden nap történt valamilyen incidens. Egyebek között több nevezetes szökés története látható itt, amit alagutakon, preparált járműveken, levegőben és még ki tudja hogyan kíséreltek meg az NDK-ból. Filmek, fényképek, a menekülés különféle eszközei idézik fel a a hátborzongató históriákat, amelyek nagy része sajnos tragikusan végződött. Megismerhető a poroszosan tökéletes határrendszer lényege, sőt a múzeum közönsége még vetített képes beszámolót is hallhat róla - a leghitelesebb szemtanú, egy volt stasis határőrtiszt előadásában.